Vöröskereszt bázisiskola

 

 

 

 

 

Új vöröskeresztes bázisiskola megyénkben

Felavatták a hajdúk fővárosának első vöröskeresztes bázisiskoláját csütörtökön. 

A Hajdúböszörményi Bocskai István Általános Iskola példátlanul magas szinten szolgálja a szervezet humanitárius szemléletét és ügyeit.

– Szuahéli nyelven is megtanuljuk a Nemzetközi Vöröskereszt 7 alapelvét, s álmukban is fújjuk – ez azoknak a tréfás fordulatoknak az egyike volt, amelyet Kovács Dávid, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt szakmai vezetője csempészett a Hajdúböszörményi Bocskai István Általános Iskola diákjainak játékos fogadalmába május 10-én. Ezen a napon Magyar Ifjúsági Vöröskereszt Bázisiskolájává avatták a ’Bocskait’. – Nem volt kérdés, hogy ezt az iskolát választjuk, hiszen még nem láttunk ilyen sokoldalú, tartalmas pályázatot a témában – hangsúlyozta a szakmai vezető.

 

A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt bázisiskolai programját 2001-ben indította azzal a céllal, hogy a Vöröskereszt által képviselt értékek és tevékenységek terjesztésével szolgálja a fiatalok fejlődését és jövőjét. Megyénkben 8 aktív bázisiskola működött, a ’Bocskai’-val 9-re nőtt ez a szám. Felsorolni is nehéz az iskola vöröskeresztes-humanitárius érdemeit: 480 diákjának több, mint 20 %-a Vöröskereszt tagja. Itt hozták létre a szervezet égisze alatt azt az Egészségklubot, mely mára városi szintű aktivitás. Az iskola régen elkötelezett az elsősegélynyújtás, a véradásszervezés, az egészségfejlesztés, a közösségi és karitatív tevékenységek mellett. Nyáron sokan felkapták a fejüket az Accor-csoport jótékonysági kerékpártúrájának hírére, amelynek célpontja az iskola volt. Kiemelkedő szociális és egészségvédelmi tevékenységével nyerte el a csapat támogatását. A ’Bocskai’ együttműködik a Magyar Vöröskereszt Hajdúböszörmény Területi Szervezetével – tájékoztatott Ujvárosy Andrásné, a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének igazgatója. Hangsúlyozta, hogy az iskola egy sor elsősegélynyújtó és kisded-, csecsemőgondozó versenyen ért el dobogós helyezést a területi, megyei fordulón, és többször eredményesen szerepelt az országos döntőben is.

 

Kedves, fiatalos tábla foglalja magába mindezt 2018. május 10-től. A bázisiskolák szimbólumát Kovács Dávid ifjúsági szakmai vezető és Csordás Krisztina, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt alelnöke avatták fel. 

Éles bevetésen az elsősegélynyújtók. 

Csapatépítő tréningen az elsősegélynyújtó versenyre készülő diákok. 

Műsebes szituációs feladatokkal készülnek a területi elsősegélynyújtási versenyre iskolánk diákjai. 

Játékok, könyvek gyűjtése a Vöröskereszt részére 

Vöröskereszt története

Jógamatracok 

Tanulói plakátok készítése a február 26-ai iskolai véradáshoz. 

  

Az elsősegélynyújtó szakkör tagjai készülnek a területi elsősegélynyújtó versenyre (totó kitöltés, sebellátás)…  

Kortársképzés

Megérkeztek az új jógamatracok! 

Egészségnap-Elsősegély bemutató

Jónak lenni jó! 

Karácsonyi cipősdoboz akció-“Jónak lenni jó” 

Az Accor csoport felajánlásából vásárolt eszközök

   

EBTANODA Mikulás csalogató kutyás bemutatója


[embeddoc url=”http://bocskaia-hbosz.hu/wp-content/uploads/2017/12/AIDS-–-elleni-világnap.pptx-Csenge.pptx” download=”all” viewer=”microsoft”]

Link a slideplayer diákhoz:

IDE KATTINTVA MEGTEKINTHETŐ